Őszi fotózás – ne told túl

őszi fotózás

Fotózz ősszel is szépeket!

Igazán szép az ősz idén is. Rengetegen fotózzuk, publikáljuk. Ahányan vagyunk, annyiféle látásmóddal, tudással rendelkezünk. Amiért én most itt és most „tollat” ragadtam, az az, hogy legyenek kicsit tudatosabbak a fotóink! Fotozzunk ésszel is, ne csak érzelemmel.

Ömlenek a városról a netre a fotók. Ezzel nincs is baj, Tata gyönyörű, kiabáljuk világgá. Bár az is megérne egy blogbejegyzést, hogy #mitataiak mennyire toleráljuk az egyre több és több turistát.

De! Légyszi, légyszi ne rakjatok minden elkattintott fotót közszemlére! Így is belefulladunk már a digitális tartalmakba! Törekedjünk a minőségre, a szépre, a szerethetőre. Próbáljunk meg igényesebbek lenni. Elhiszem, hogy kellenek azok a lájkok, a megerősítések, kellenek, hogy világgá kürtöld, hogy éppen hol vagy és mit csinálsz. Legyünk már igényesebbek! Jó lenne, ha lenne egy szint, hozzáteszem, hogy mindenben, ami alatt nem adsz ki semmit a kezedből. Nyilván, merő ábránd. Addig pedig az is marad, amig minden sz@rt lájkolunk, mert azt az ismerősöm, barátom rakta ki. És most nem a dokumentarista fotókról beszélek.

Mi is kell a szép fotókhoz?

A fotóknál sok mindennek kell összhangban lennie, hogy szép, szerethető és mutatós legyen. Itt már írtam erről bővebben: https://tatakonyv.hu/8-foto-6-szabaly-a-tatai-to-partjarol/

Kell hozzá a téma, jelen esetben a tópart, mert hiszem, hogy nagyszerű fotókat csak nagyszerű helyszínekről lehet készíteni. Persze, mindig van kivétel, de olyankor valószínűleg a szerencse játszik közre.

Kell hozzá fényképezőgép és optika, jelen esetben Canon R és Canon 70-200-as tele. Sokan fényképeznek telefonnal, én is szoktam. De a telefon korlátokat szab. Mert nem lehet mindent megfotózni telefonnal. Nem lehet messziről kiemelni vele egy-egy témát. Ha pedig közel mész hozzá, akkor már más perspektívát kapsz.

Kell hozzá fény. Mert fényképezni fénnyel lehet, a nevében is ott van, FÉNYKÉPészet. Természetesen fény és fény között is rengeteg különbség van. Ezeken a fotókon reggeli fényeket látni. Így ősz derekán tele van színekkel a természet, amihez még hozzájárulnak ezek a hihetetlen őszi, meleg fények. Persze, szürke időben teljesen más hangulatú képeket lehet készíteni. De ha az ősz színeit szeretnénk visszaadni, akkor ahhoz kell a napsugár, a tiszta égbolt is.

Kell még hozzá látásmód. Vagyis aki a fényképezőgép mögött áll. Kell, hogy meglásd a témát, kell, hogy tudj komponálni, kell, hogy ismerd az eszközt, ami a kezedben van. De az sem árt, ha van benned szép érzék is. Persze, ma már mindenki tud fotózni, mindenki meg tudja nyomni a gombot. De vannak alapszabályok, amiket be kell tartani. Ilyen például az, hogy hova helyezed a főtémát, mire állítasz élességet, hogyan komponálsz és még az is, hogy egyenesen tud tartani a gépet. És ezeket együttesen tud használni és tudj bele tenni valami olyat, ami Te vagy.

A lájkokért tolod túl?

Ezeket a fotókat Canon R géppel, Canon 70-200-as optikával készítettem, kora reggel, igazi „meleg” fényekben. Nincs rajtuk ps. Szabad szemmel is ilyen csodálatos fények voltak, kb. másfél órán keresztül. Szerencsém volt, jókor voltam jó helyen, jó géppel a kezemben és 20 év gyakorlattal a hátam mögött. Persze, ízlések és pofonok, mondanák most többen is. Így van. Amit el szeretnék érni, hogy legyünk igényesebbek a környezetünkre, azokra a dolgokra, amit kiadunk a kezünkből. A fotózás is egy szakma, melyet tanulni is kell és kreativitás is kell hozzá. Itt a blogban találsz pár hasznos tanácsot arra, hogy mire kell figyelni a fotózás közben. Pl. a vízvonalról bővebben: https://tatakonyv.hu/tatan-van-par-vizvonal-figyelj-ra/

Fotózzatok sokat, próbálgassátok a lehetőségeket, válogassátok le a képeket és ha lett szép fotótok, mutassátok meg a világnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 × 5 =