A Piarista Rendház épületének története

A barokk stílusban épült volt Piarista Rendháznak különleges történelmi múltja van. A piarista kollégiumot gróf Esterházy Ferenc főkancellár alapította 1765-ben. Ebben az évben iktatták be a piaristákat a nekik adományozott nagy telek birtokába, amely addig a kamalduli remeték majorságaként működött, rajta gazdasági épületekkel. Ezek ideiglenes iskolává és rendházzá való átalakítását, bővítését Fellner Jakab uradalmi építész tervei alapján azonnal meg is kezdték.

A hatosztályos gimnáziumban a tanítás 1765. november 13-án indult el. Az új iskola, valamint a rendház északi szárnyának építését (lépcsőházzal, kápolnával) Fellner Jakab irányításával 1767-ben kezdték el és 1806-ban fejezték be. A nyugati szárnyat Faisz József építette 1840-ben, a kápolnát 1841-ben nagyobbították meg. Az eredetileg U alaprajzú rendházat 1929–30 között Hültl Dezső tervei alapján nyugati szárnnyal bővítették, itt kapott helyet a kollégium (régi nevén konviktus), amelyet 1930. november 8-án szenteltek fel.

A főgimnázium létrehozása

1850-ben Thun Leo vallás- és közoktatási miniszter átalakította az oktatási rendszert, amelynek következtében a tatai piarista gimnázium négyosztályossá vált. Ezért a tatai polgárok elemi érdekévé vált a kisgimnázium főgimnáziummá fejlesztése, ugyanis egyedül a nyolcosztályos rendszer biztosíthatta a magasabb szintű oktatást. Széleskörű összefogással, anyagi támogatással – Baumgarten Sándor építész tervei alapján – a rendház tópart felőli részén elindult a főgimnázium (mai Eötvös József Gimnázium) építése, amely 1912-ben fejeződött be.

A piaristák élete a rendházban

A tatai házfőnöknek sikerült igényes életszínvonalat biztosítania a rendtagoknak. Az épületet maguk gondozták és tartották rendben. Az 1920-as évek második felében a lépcsőházat, a nyílászárókat átfestették, nedvesség ellen szigetelték a falakat, megjavították a tetőt, csatornával látták el. 1935-ben a régi vakolatot leverték, és ún. nemesi vakolattal vonták be, az épület lábazatát tardosi kővel burkolták, a folyosókon új, jól szigetelő kettős ablakokat helyeztek el.

A földszinten a keleti szárnyban, a főlépcsőháztól keletre hat tanári lakás sorakozott. A folyosó végén az ebédlőben, más néven refektóriumban (mai díszteremben) étkeztek a szerzetesek és ez a helyiség szolgált a közösségi együttlétekre is. A boltozatát rokokó stukkó díszíti.
Az emeleten a keleti-északi sarokrészben három helyiségből álló rektorátus, a főlépcsőháztól keletre 10 tanári lakás, a konviktusban pedig prefektusi szoba kapott helyet. A rendtagok lakhelye fűtött, világos és tágas volt, ez lehetővé tette számukra az elmélyülést, a gazdag lelki életet, az iskolai felkészülést, valamint a tudományos tevékenységet. Fáradalmaikat – az Esterházy család engedélyével – a tóparton sétálgatva pihenték ki. A tanárok magas szintű ellátását, a fejlesztések finanszírozását a konviktus bevételei fedezték. Ezenkívül az Esterházy család is komoly adománnyal segítette a rendet, évente tűzifát, rozst és búzát kaptak.

Emellett a szerzetesek gazdálkodtak is, a rendház tófelőli oldalán elterülő függőkertben konyhakertet, illetve a Hajdú utcában egy 4400 négyszögles területet műveltek az uradalom jóvoltából.
Főként burgonyát, zöldséget termesztettek maguknak, de a terményeladásból bizonyos jövedelemre is szert tettek. A tatai piaristák széleskörben gyakorolták papi hivatásukat. Részt vettek Tata és környéke pasztorációjában is, rendszeresen miséztek és gyóntattak a Szent Kereszt Plébánián és a kapucinus atyáknál.

A Rendház államosítása

Miután 1950 februárjában államosították a Piarista Rendházat, a szerzetesek a kápolnából az orgonát, az oltár-menzát, az oltárképet, a szószéket, a padokat és egyéb felszereléseket a kecskeméti Piarista Rendházba szállították. Ugyanebben az esztendőben, június 19-én éjjel kiutasították és ponyvával letakart teherautón elhurcolták a rendtagokat. Az épületben először ipari tanuló intézet (vájárotthon) működött, majd később a szomszédos főgimnázium, a mai Eötvös József Gimnázium kollégiumaként funkcionált 2011 decemberéig.

A volt Piarista Rendház napjainkban

2016-ban Tata Város Képviselő-testületének döntése alapján karbantartási munkálatok kezdődtek el az évekig magára hagyott épületben. A Tatai Városgazda Nonprofit Kft. felújította az épület földszinti folyosóját, ahol könyvtárat, informatika- és különféle tantermeket, tanári szobákat és egyéb irodákat alakítottak ki. A rekonstrukciót követőn 2017 szeptemberében újra kinyíltak a Rendház kapui, és megkezdte működését a Tatai Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ. 2017 szeptemberében elindult a rendházban a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar Csecsemő- és kisgyermeknevelő BA képzése. A 2020/2021-es akadémiai évben már a negyedik tanév kezdődött meg. 2019 őszén Gyógypedagógia BA képzés is indult Tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirányon.

A 2020/2021-es tanév II. félévében sikeres záróvizsgát tett az a tizennyolc csecsemő- és kisgyermeknevelő alapszakos hallgató, aki elsőként kezdte meg tanulmányait a Tatai Közösségi Felsőoktatási Képzési Központban 2017-ben. Eredményükre az egész város büszke, bebizonyosodott, hogy a tatai felsőoktatás elindítása hiánypótló és gyümölcsöző kezdeményezés.

A Tatai Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ mellett a volt Piarista Rendház ad otthont a Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaságnak, a Család- és KarrierPont-nak, a Peron Tehetségközpontnak, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzéseinek, de itt található az Edutus Egyetem telephelye is. Sikeres pályázatnak köszönhetően Digitális Jólét Pont is a vendégek rendelkezésére áll. A Rendházban zajló oktatási, kulturális munkát a Tatai Rend-ház Kft. fogja össze.

A rendház harangja

2019 szeptemberében hazatért a volt Piarista Rendház egyik harangja Ruppert József piarista atya közbenjárásának köszönhetően. 1950-ben, amikor a piarista szerzeteseket elhurcolták, a rendház egyik harangját, amelyet 1935-ben állított a Tatai Piarista Diákszövetség a világháborúban elesett társai emlékére, a budapesti rendházba vitték. Később a kővágóőrsi plébániához tartozó kisörsi tornyocskába került, és innen tért vissza eredeti helyére, a tatai rendházba.

Írta: Pállné Bodonovich Ágnes
Fotózta: Komondi Ágnes